Gubacsi AttilaDr. Gubacsi Attila, szociológus
1968. június 20-án született Kecskeméten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen egyszerre tanul szociológiát és végzi a bölcsészkar médiaszakát. Majd a pécsi Jannus Pannonius Tudományegyetemen jogot és politológiát hallgat. Szociológiai munkájában vizsgálta a falu és szórványtelepülések, tanyák esélyeit. Később a médiumok rendszerváltás utáni újrastrukturálódását kutatja és foglalja össze részeredményeit már summa cum laude végzett szociológusként. Közel egy évtizede kíséri figyelemmel és elemzi a magyarországi internettársadalom kialakulását. Tagja a Magyar Szociológia Társaságnak. Gyermekkora óta megszállott sportoló. Szerelmese a harcművészeteknek, a japán kultúrának, nyelvnek és az extrém sportoknak. Kyokushin karatékaként mindennap edz, többször járt Japánban. Fekete öves karatéka, edző. Számos expedíció tengeri mentőbúvára. Három gyermek, két lány, Gréta, Zoé és egy fiú, Soma édesapja.




Barta BalázsBarta Balázs, újságíró
Jászberényben született 1977 május 18-án. A szegedi József Attila Tudományegyetem szociológia és médiaszakán végez; elektronikus sajtó és Public Relations specializációs képzésben vesz részt. Az egyetem elvégzése után hazai és külföldi kereskedelmi televíziók munkatársa, riportere és szerkesztője. Később az index.hu belső munkatársa, több havilap és hetilap külsős újságírója. Internetes újságírói pályafutását az Axel Média munkatársaként folytatja, ahol az extrem.hu és a budomagazin.hu portálok főszerkesztője lesz. Közben PR-filmek készítésével és egyéb kommunikációs projektek kreatív és produkciós vezetőjeként dolgozik. Kamaszkora óta sportol, de kizárólag olyan sportágakban méretteti meg magát, amelyekben a labda játssza a főszerepet. A harcművészetek iránti érdeklődése a laikus ember érdeklődése. Munkájában a formagyakorlatot jelenleg az írás jelenti, a hétköznapokban pedig pici lányának, Zsófinak nevelésében találja meg a harcosok útjának legfontosabb állomásait.